A Kegyszobor koszorúja.

1978-ban P. Écsy János, a kegytemplom akkori igazgatója elhatározta, hogy a Mária-kegyszobor fején lévő csillagkoszorút megnagyobbíttatja. T.i. a régi koszorúnak villanyfoglatai nagyon megromlottak. Ennek véghezviteléhez vásároltunk Németországban időtálló villanyfoglalatokat. Időteltével, 1982-ben János atya életét vesztette autóbalesetben. A villanyfoglalatok az én szekrényemben maradtak. Teltek az évek. Engem foglalkoztatott a fent említett tervezet. Elmondtam az akkori templomigazgatónak, P. Pöhacker Balázsnak János atya szándékát. Balázs főatya azt mondotta, menj el a vasműves mesterhez, tervezzétek meg és készítse el a mester a koszorút, az Écsy János atya gondolata szerint. Én elmentem Kozmásra Máté Jenő vasműves mesterhez. Lerajzoltuk, kissé nagyobítottuk a körméretet, a mester elkészítette, majd felhozta a kegytemplomhoz és kicseréltük a régi koszorút (lásd az alábbi képen) a Kegyszobor feje fölött.

Ez történt 1988-ban. A régi koszorú oda volt szegezve a kegyszoborhoz. Máté Jenő mester úgy alkotta meg a mostani csillagkoszorút, hogy csak bele van iktatva a kegyszobor hátoldalába. Bármikor ki lehet emelni, ha szükséges, tisztogatáskor vagy javításkor. Szolgáljon ez a leírás emlékezetül P. Écsy Jánosra és az alkotójára, Máté Jenőre. Isten mindkettőjüknek adjon égi koronát és ragyogó csillagot az örök életben.

                                                                                                                              (Összefoglalta: Márk József OFM.)         

error: Content is protected !!